Kenéstechnikai lexikon
abráziós kopás, abrazív kopás: egy felületpár relatív elmozdulása közben létrejövő olyan kopás, amelyet az ellenfelületbe benyomódó érdességi csúcsok (vagy más jelenlévő kemény részecskék) idéznek elő a másik felületen. A behatolás a kölcsönhatásban lévő partnerek anyagi tulajdonságaitól (főleg a keménységkülönbségtől, a felületi egyenetlenségektől stb.) és a súrlódási folyamattól függően karcolással, barázdaképzéssel és vagy forgácsolással jár; a barázdából az anyag elsősorban képlékeny állapotban szorul ki, és részben kopási részecske formájában leválik. Az abrázió elkerülése ill. csökkentése érdekében a kenés javításán kívül növelni kell a felületek kopásállóságát, gondoskodni kell főleg a keményebb felület finomabb megmunkálásáról, továbbá a kemény, idegen anyagok távoltartásáról stb.
olyan anyag jelzője, amely a vele érintkező és viszonylag elmozduló felületeket erősen koptatja.
olyan eróziós kopás, amelyet a felületen a vele párhuzamosan áramló és a felülettel érintkező abrazív részecskék idéznek elő.
1. elnyelés: gázok (vagy gőzök) oldódása folyadékban vagy szilárd testben. Az abszorpció mértéke függ az érintkező (találkozó) anyagpárok anyagi minőségétől (kémiai sajátosságaitól) és állapotától (hőmérséklet, nyomás). Az abszorpciót az iparban felhasználják gázelegyek szétválasztására, tisztítására. Ilyenkor a gázelegyet elnyelő folyadékkal (abszorbenssel) töltött edényeken vezetik át, ahol az érintkezés hatékonyságától és alapvetően az abszorbensnek a gáz (gőz) komponenseivel szembeni elnyelő képességétől függően (szelektív) beoldódás, abszorpció valósul meg. Elősegíti az abszorpciót a nagyobb érintkezési felület, de csökkenti a gázok hőmozgása, vagyis a hőmérséklet növekedése. Ezért az elnyelt gázok (gőzök) a folyadékból a hőmérséklet emelésével kiűzhetők.(deszorpció) 2. az a jelenség, amelynek során egy anyag a rajta áthaladó sugárzást (fény, hang, részecske) részben vagy egészben elnyeli. Az abszorpció mértéke az elnyelt, adott hullámhosszúságú sugárzás, vagyis az adott anyagba beérkező és az onnan kilépő sugárzás erősségének viszonya, és ez jellemző az adott anyagra. Így minőségi azonosítás válik lehetővé az abszorpció mérése által.
adalékanyag: általános értelemben olyan kémiai hatóanyag, amelyet viszonylag kis mennyiségben adagolnak, hogy adott termék tulajdonságát, ill. technológiai jellemzőit a kívánt irányba befolyásolják. Egyes adalékok a felhasználás szempontjából kérdéses tulajdonságok közül csak egyet módosítanak, ezek az egyfunkciós adalékok; vannak két vagy több tulajdonságra is ható, többfunkciós adalékok is. Az olyan adalék, amely más adalékok hatását rontja, az antagonisztikus, amely javítja, az szinergetikus hatású. A leggyakoribb kenőolajadalékok: a folyási tulajdonságokat módosító (folyáspontjavító, VI-javító) oxidációgátló, korróziógátló, detergens, diszpergens, EP, kopásgátló, emulgátor, habzásgátló stb. adalékok.
tapadó kapcsolódó vagy kötőerő, amely a felületek között jön létre. Olyan erő, amely törekszik a (szilárd) felületek egyesítésére, és mint ilyen, a felületek érintkezésekor a súrlódási ellenállás egyik kiváltó oka
a folyadékban oldott vagy a gázfázisban lévő anyagok felhalmozódása az egymással érintkező testek,(fázisok) határfelületén. Ennek következtében a határrétegben az adszorpciós rétegben egy vagy többféle anyag koncentrációja megváltozik a fázisok belsejéhez képest. Legfontosabb adszorpciós jelenségek azok, amelyek folyamán fluidumok (gázok,gőzök vagy folyadékok), ill. komponenseik halmozódnak fel szilárd testek felületén. A folyamat eredményeként az adszorbenssel érintkező fluidum összetétele - anyagi minőségük és állapotuk (hőmérséklet, nyomás) függvényében - megváltozik, másrészt az adszorbens felületén felhalmozódnak az érintkező fázis komponensei. A hőmérséklet növelésével és/ vagy a nyomás csökkentésével az adszorbeált komponensek - kötődési erősségük fordított sorrendjében - leválnak az adszorbens felületéről (deszorpció). A kötődési erősség nagymértékben függ az érintkező anyagok poláris-apoláris tulajdonságaitól: az apoláris felületeken a fluidum komponensei apoláris jellegűk függvényében kötődnek, elfoglalva az adszorbens felületi helyeit és apoláris anyagokat onnan - ha előzőleg már kötődtek -kiszorítják; a poláris felületeken a fluidum poláris komponensei kötődnek poláris jellegük sorrendjében (preferenciális adszorpció). Az adszorpciós jelenségek nagy jelentőségű gyakorlati alkalmazást nyernek számos területen, pl. kromatográfia, kenés, korrózióvédő anyagok stb.
a kenőolajok (és kenő zsírok) fő alkotó komponensei, amelyek többnyire kőolajszármazékok, de lehetnek növényi vagy állati olajok (zsiradékok) és szintetikus eredetű kenőfolyadékok is. A kőolajszármazékok a kiinduló kőolaj tulajdonságai alapján naftén- vagy paraffinbázisúak. A finomítás módja szerint beszélünk olyan alapolajokról, amelyek oldószeres, hidrogénes vagy esetleg savas finomítványok.
csapágyakhoz alkalmazott, főleg ónalapú (Sn=50-90%) kopásálló fémötvözetek, amelyekben gyakoriak még az ólom, antimon, réz, cink stb. komponensek. Jellemzői még a különleges kristályszerkezet és a kis súrlódási együttható is.
finom szemcsés, nagy fajlagos felületű, nagy adszorpciós energiájú anyagásványok gyűjtőneve, amely az amerikai bányászati helyéről – Fort Benton - kapta nevét. A kőolajipari felhasználása adszorpcióképességéhez kapcsolódik: 1. a derítés folyamatában a bentonit megköti a finomítás során még a termékben maradt poláris vegyületeket (savgyanta, víz, kénvegyületek stb.).
2. A bentonit alkalmas hőálló kenőzsírok előállítására, mint gélképzőszer.
Az aromások alapvegyülete, amely 6 szénatomból és 6 hidrogénatomból épül fel hexagonális gyűrűs szerkezettel. Régebben nagyobb mennyiségben a kőszénkátrány feldolgozásával nyerték, manapság a „nyersbenzinek” tovább feldolgozása során (reformálás, aromatizálás, krakkolás, majd ezt követő extrakció és desztilláció) állítják elő. Elsősorban a perokémiai iparban használják fel, amelynek egyik alapanyaga, ill. más alapanyagok oldószere. Karcinogén hatású, ezért a vele való munkavégzésnél a biztonsági rendszabályok betartására ügyelni kell.
Általában 4-20% ónt tartalmazó, rézalanyú ötvözetek. Az ötvözet óndús alkotója (szilárd oldata) kemény és rideg, a rézdúsé lágyabb; ezért igen alkalmas csapágyperselyek gyártására.
a gördülőelemek mozgása által a kenőzsír-töltet egy része kiszorul, vájatot, hézagot képezve (pl. hajtóművek vagy gördülőcsapágyak esetében). Ez a jelenség rendszerint előnyös, de a túl mély és tartósan mozdulatlan csatorna kenési hiányossághoz vezethet.
megerősíti az Ammontons-törvényeket, de megállapítja, hogy nem elegendő kimondani, hogy a súrlódás arányos az elmozdulásra merőleges terheléssel, és az arányossági tényező a súrlódó anyagpárra jellemző, hanem még egy további taggal kell kiegészíteni az összefüggést, amelynek az oka, hogy a csúszás során a mozgó felületet a felületi érdességeken át kell emelni, ill. hogy az adhéziós erőket, a molekuláris kohéziót le kell győzni.
A tengelyeken vagy más gépalkatrészeken lévő hengeres (vagy kúpos) csap alátámasztására egy másik, partner alkatrészen kialakított szerkezet, amely lehetővé teszi a két alkatrész relatív elmozdulását. Rendeltetésük, ill. a terhelés iránya szerint beszélünk radiális vagy hordozó csapágyról, amely a forgótengelyre merőleges, sugárirányú terhelés felvételére, továbbá támasztó vagy axiális csapágyról, amely a tengely irányába eső terhelés felvételére alkalmas. Az érintkező felületek szerint meg kell különböztetni: 1. csúszó vagy sikló csapágyakat, amelyekben a csapot a csapágytól a résben elhelyezhető kenőolaj választja szét; 2. A gördülő csapágyakat, amelyekben az álló és mozgó felületeket a közöttük lévő gördülő testek különítik el, és ezek többnyire kenőzsír jelenlétében működnek.
olyan ötvözetek, amelyekben az alapfém ólom vagy ón, de több más fémet is tartalmaznak. Az ólomalapú csapágyfémekben 5-14 % ón, kb. 15 % antimon és 1-2 % réz van. Az ónalapú csapágyfémekben 7-12 % antimon és 2-3 % réz is van. A csapágyfémek jó siklási és beágyazó tulajdonságait az ón- vagy ólomtartalom, a hordképességet pedig a többi ötvözőfém biztosítja.
:(igen nagy nyomású) Adott súrlódási és kenési viszonyok, valamint az ilyen körülmények között alkalmazandó kenőanyagok és adalékok jelzője. Mivel a jelentése a tartalmat nem fejezi ki, lefordítása szükségtelen és a rövid forma (EP) ajánlatos. Pl. EP-adalékok, EP-kenés stb.
Kenőanyag adalékok, amelyeket az EP kenés megvalósításához, az EP kenőanyagokban alkalmaznak. Elsősorban kén, foszfor és klór tartalmú poláris szénhidrogének, amelyek a kenőanyagban jól oldhatók és amelyek poláris tulajdonságaik miatt a fémfelületen szükség szerint alakulnak ki. A felületek súrlódása során, a hőmérséklettől függően, a heteroatomok a fémmel kloridot, szulfidot ill. foszfidot hoznak létre és az igen nagy terhelés miatt amúgy is kiszorult kenőolaj kenőfilmje szerepét átvéve helyett nem hegedő, nagyszilárdságú kenőfilm létrehozásával megakadályozzák az adhéziós kopást.
A határkenés legszigorúbb formája, amelyben nem csak a kenőolaj viszkozitásának, de az adszorpciós filmeknek sincs kielégítő szerepe a felületek elválasztásában, mert a nagy felületi terhelés és kis relatív sebességek miatt, ill. a súrlódás miatt kialakuló magas hőmérsékleten a fizikai adszorpcióval jelenlévő felületi rétegek vastagsága kisebb, mint a felületi érdességek mérete. Ilyen súrlódási és kenési viszonyok között, az adott hőmérsékleten a súrlódó párok közvetlen, fémes érintkezése és súlyos kopása csak a fémvegyület képzésére alkalmas vegyületekkel kerülhető el. Az EP adalékokat tartalmazó EP kenőanyagok aktív komponensei a fémekkel reagálnak, klorid-, szulfid, ill. foszfid sók képződnek, amelyek a reakció hőmérsékletén olvadt állapotban elegendő kenést biztosítanak a további kopások elkerüléséhez, a súrlódás (és ezzel a hőmérséklet) csökkentéséhez. Ezzel a további kémiai folyamatok megszakadnak, amíg a fémsók kenőhatása tart. Tehát az EP-kenés önszabályozó, korróziós folyamat, hasznosított tribokorrózió, amelynek a hőmérséklet növekedésével nő a sebessége, majd a kenés hatására csökken a súrlódás, csökken a hőmérséklet, ill. csökken a reakciósebesség is, mígnem dinamikus egyensúly következik be. Az EP-kenés leggyakrabban a fémmegmunkálásnál és a hipoid hajtóműolaj rendszereknél valósul meg.
A felületnek az alaphibán és a hullámosságon belüli mikrogeometriai jellegzetessége, minőségi állapota, amely kistérközű, különféle sajátos mintázatú, ismétlődő egyenetlenségekben nyilvánul meg. Új felületek esetében tulajdonságait a technológia és az anyag határozza meg. A forgácsolás esetében pl. az érdesség függvénye az előtolásnak, a szerszám elhelyezkedésének, forgácsolóéle hibáinak és rezgésének is.
Anyagi testek, fázisok között húzódó határ, kétdimenziós alakzat. A tribológiában a felület szerepe kiemelkedő fontosságú. Ugyanis a határ, a felület mentén mások a tulajdonságok, mint a test belsejében, mert az elemi részecskék közötti kölcsönhatások különbözőek. A test belsejében az atomok, molekulák kötési energiáit a szomszédos részecskék kötik le, rájuk a térfogatos tulajdonságok jellemzőek. A felületen és a felület közelében lévő részecskék le nem kötött energiával rendelkeznek, ezért szorpciós tulajdonságuk, reakcióképességük rendszerint megnő.
alatt olyan tribológiai körülményeket értünk (nagy terhelés,alacsony relatív elmozdulási sebesség,felületi viszonyok,kenési viszonyok stb.) ,amelyekben a felületek közvetlen találkozása során a helyi hőmérsékleten az érdességi csúcsok pillanatnyi összehegedése következik be (hővillanás), majd a további mozgás miatt ezek a kötődések elszakadnak.
adhéziós kopás: a tényleges érintkezésben lévő szilárd felületeken kialakuló, kenési hiányosság következtében fellépő kopás, amely viszonylag kis sebességgel elmozduló, de nagy terheléssel súrlódó felületek között szinte mindig keletkezik. A felületek érintkezési pontjain atomos vagy molekuláris kötődések, adhéziós kötések (hegedés) jönnek létre, majd az elmozdulás során ezek szétszakadnak. A szétnyíródáskor anyagrészecskék válnak le az egyik felületről, amelyek csatlakozhatnak a másik felülethez vagy elsodródnak; ismétlődésnél a hegedési hőmérséklet környezete felkeményedik, ezért attól távolabbi helyen - a lágyabb anyagban - részecskekiszakadások, -kitöredezések következnek be. A hegedéses kopás következményei: tépés, szakadás, anyagátvitel, pikkely, lyukak, kúpok képződése, berágódás, súlyosabb esetben a besülés (beragadás), sőt törés is lehetséges.
az a legkisebb terhelőerő, amely tribológiai körülményeket értékelő gépi berendezés (pl. négygolyós készülék) működése közben a terhelt próbaelemek (pl. a golyók) összehegedését eredményezi. A próbaelemek minőségén túl jellemzi a kenőolaj, ill. a benne lévő adalék határ és EP-kenési tulajdonságait.
az egymáson elmozduló felületek közvetlen érintkezését gátló kenéshez, vagyis a súrlódás és a kopás csökkentése érdekében alkalmazott anyagok gyűjtőneve. Halmazállapotuk szerint lehetnek gázneműek, folyadékok, félfolyadékok vagy szilárd anyagok. Eredetük szerint lehetnek természetes eredetűek /kőolajszármazék, növényi vagy állati zsiradék/ vagy szintetikusak. Az alkalmazott gépi berendezés szerint motor-, hajtómű-, hidraulika-, kompresszor- stb. kenőanyagok különböztethetőek meg.
a környezeti, ill. az üzemelési hőmérsékleten alaktartó, képlékeny kenőanyagok, oleogéle-ek gyűjtőneve, melyeknek fő tömegét valamilyen kenőolaj és valamilyen „sűrítő képezi”. A kenőolaj többnyire finomított kőolajszármazék, de lehet szintetikus olaj is. A gélképző vagy sűrítő a konzisztens tulajdonság kialakításához szükséges, amelyet folyékony állapotban visznek be a felmelegített olajba, hogy lehűlve létrehozza a gélszerkezetet.
kenőkészülékek, kenési rendszerek: azok a segédberendezések, amelyekkel a kenőanyagokat a kenési helyekre juttatják, és amelyek a kenési módot is meghatározzák. Ezek adott optimális felhasználási területen alkalmazhatók. Kiválasztásukhoz az alábbi műszaki és gazdasági szempontokat kell megfontolni:
- a kenőanyag típusa /kenőolaj, kenőzsír stb./
- üzembiztonság
- költségtényezők /létesítési-, üzemeltetési költségek/
- a kenés folyamatossága
- a kenőanyag-mennyiség szabályozhatósága
- a szennyeződés elkerülésének lehetősége
- a környezetszennyezés elkerülésének lehetősége
- automatikus vagy kézi működtetés
- átfolyó vagy cirkulációs megoldás
- egyedi vagy központi működtetésű stb.
NLGI-fokozat- Penetráció (mm/10)
000 445-475
00 400-430
0 355-385
1 310-340
2 265-295
3 220-250
4 175-205
5 130-160
6 85-115
kondenzálás: gázok, gőzök cseppfolyós halmazállapotúvá alakítása hűtés és vagy nyomás alkalmazásával. Többkomponensű rendszerek desztillációs szétválasztása során mindig szükséges művelet.
alakálló, alaktartó. A kenőzsírok állagára, a kenőanyagokra alkalmazott kifejezés.
kopási folyamat: 1. tág értelemben mindenféle anyagfáradás, elhasználódás; általában a szilárd felületek mechanikai hatásra kis részecskék (kopadék) formájában bekövetkező lehordódása. Kenéstechnikai értelmezésben kopás a szerkezeti anyagok egymáson történő elmozdulása (súrlódása) következtében jelentkező fokozatos, az üzemeltetés szempontjából káros anyagveszteséget, vagy fémátvitelt jelent, ami a súrlódó felületek közvetlen érintkezésének, a nem kielégítő kenések a következménye. A kopás alatt az a folyamat értendő, amelynek során a felület méreteinek, a test tömegének megváltozása következik be a mozgás, érintkezés és súrlódás ideje alatt. További értelmezés szerint a kopás maga a méretváltozás, a tömeg csökkenés. A kopást ill. a kopás típusok kialakulását több tényező befolyásolja: az igénybevétel jellege, a súrlódó anyagok tulajdonságai, a kenés megvalósulása, szennyező anyagok jelenléte. A tényezők összhatásaképpen a kopás alaptípusai: az abrazív, a hegedéses vagy adhéziós a tribokémiai és a fáradásos kopás. Ezen kívül előfordul még az erózió és a kavitáció de ezek az alaptípusokra visszavezethetőek.
2. A kopás a tribológiai rendszerben lejátszódó főfolyamatok egyike, a súrlódó felületek viszonylagos elmozdulása miatt bekövetkező anyagveszteség, amely megváltoztatja a rendszer elemeinek tulajdonságait. A változás lehet anyageltávozás a rendszerből, anyagátvitel egyik elemről a másikra, vagy kémiai átalakulás terméke. Az anyagveszteség mértékétől függően megkülönböztetnek enyhe és erős kopást. A kopási folyamatok törvényszerűségeinek megfogalmazása rendkívül nehéz, mert egyrészt ezek a folyamatok nagyon bonyolultak, másrészt nincsen általánosan elfogadott kopás értelmezés. A tribológiai rendszer szempontjából a kopás összefüggésben van a rendszer bemenő adataival és szerkezetével. Ezek szerint a kopás jellemzésekor figyelembe veendő paraméterek: a mozgás típusa: (csúszás, gördülés, ütközés, oszcillálás, áramlás); az elemek jellege (szilárdtest-szilárdtest kenve vagy kenés nélkül, szilárdtest-folyadék, szilárdtest-folyadék+részecskék)és anyagi minősége(fém-lágyfém,keményfém,fa stb.) és az uralkodó kopási mechanizmusok, amelyek alapvető típusai a hegedéses, a tribokémiai, a súrlódásos oxidáció, az abrazív és a fáradásos kopás.
általában a különböző anyagok (elsősorban fémek) felületének nemkívánatos kémiai, elektrokémiai reakciója a környezettel (oxigén, víz, kénhidrogén, kéndioxid stb.). A folyamat fokozatosan a fém belseje felé haladva tönkreteszi a fémes szerkezetet. A kenőanyagok jelenléte esetén azok szennyeződései is okozhatnak korróziót. Ilyen szennyeződések főleg a víz és savas termékek, amelyek főleg az égéstermékek, de lehetnek az olaj fáradási termékei is. A mai kenőanyagok jelentős része tartalmaz korróziógátló adalékokat. A korrózió fajtáit keletkezésük szerint csoportosítják: a kémiai-, elektrokémiai-, biológiai stb. okok mellett fontos felfigyelni a súrlódási ill. a kenéstechnikai-és tribológiai korrózióra.
korróziós inhibitor, rozsdagátló: megakadályozza a korrózió kifejlődését a fémek felületén. Hatásukat főleg azáltal érik el, hogy a fémek felületén olyan adszorpciós vagy kemiszorpciós filmet hoznak létre, amely meggátolja a víz és az oxigén felülethez jutását egyfelől, másfelől pedig a savas termékeket semlegesítik. Előbbiekhez tartoznak a szerves N és P tartalmú erősen poláris vegyületek, mint a zsírsavak, filmképző viaszok, fémpasszivátorok stb., utóbbiakhoz a semlegesítő hatású, lúgos (bázisos) szuperbázisos fémsók (szulfánok, fenátok, szalicilátok stb.) tartoznak.
korrózióvédő anyagok: olyan anyagok (olajok, zsírok, paszták stb.) amelyekkel vékony rétegben bevonva a korrózióra hajlamos felületeket a környezet nedvességétől és oxidációs hatásától átmenetileg megvédik.
a kenőanyagok korrózió elleni védőhatása, amelyet laboratóriumban szabványos körülmények között, a korrodeáló közeg jelenlétében, megfelelő minőségű fém próbatesten vizsgálnak. Az értékelés a próbatest felületén látható korróziós foltok és/ vagy tömegveszteség alapján történik. Számos vizsgálatot dolgoztak ki a különböző termékekre, ill. alkalmazásra: cirkulációs kenőolajokra alkalmas az ISO 7210,a DIN 51585; hűtő-kenő anyagokra alkalmas a nedveskamrás vizsgálat,amely acél forgácson keringeti a folyadékot, továbbá a forgács szűrőpapír módszer a DIN 51360 T 2, és a DIN 51360 T 1; hajtóműolajokra a DIN 51355; az MSZ 18091 szabvány a különböző kenőanyagokra eltérő körülményeket ír elő. A konzerváló és átmeneti korrózióvédő olajokra hidrogénbromidos vagy mesterséges tengervizes közegben vizsgálnak. Csapágyban, víz jelenlétében kezeli, kondenzvízzel és váltakozó klímában vizsgálja a kenőzsírokat az ASTM D 1743 és a DIN 51386 T 1.
helyi elektrokémiai reakciók hatására, kis átmérőjű, de mély üregek képződésével lejátszódó korrózió.
Az olyan kopásformák, amelyek mechanikai behatás miatt, mechanikai folyamatokban keletkeznek. Ilyenek a sikló-, gördülőmozgás, ismétlődő ütközések stb. során felületi szétválásra (repedés, törés, szövetváltozás stb.), abrázió miatti forgácsolódásra, barázdásodásra vagy adszorpció (tapadás, hegedés) miatti kitöredezésre vezetnek.
Nyírási stabilitás: 1. kenőanyagok adott tulajdonságainak, főleg viszkozitásuknak állandósága mechanikai, nyíró igénybevétellel szemben. Az adalékmentes olajok, az alapolajok fizikai behatásokkal szemben igen ellenállóak, de az óriásmolekulájú adalékokat tartalmazó kenőolajok - összetételük ill. szerkezetük és az igénybevétel függvényében - átmeneti és/ vagy maradó változást szenvednek. A kenőolajok ilyen tulajdonságait szivattyús vagy ultrahangos nyírási módszerekkel, továbbá motorokban próbapadon vizsgálják, minősítik.
2. kenőzsírra penetráció és penetráció stabilitás.
A készülék, gépi berendezés káros elváltozása, amely a rendeltetésszerű felhasználást megakadályozza.
Merülőkenés, szórókenés: gépek kenésének olyan megoldása, amelyben - zárt rendszer esetén - egy forgó gépalkatrész vagy állandóan, vagy minden körülfordulásnál egyszer a kenőolajban merül. Az innen szétszórt olaj biztosítja a környezetében lévő mozgó alkatrészek kenését is. A hatásosabbá tételére a bemerülő alkatrészre kis merítőkanál is felszerelhető, amely több olaj felszórását biztosítja. Az olajszint tartásán túlmenően további figyelmet, kezelést nem igénylő, nem környezetszennyező és olcsó megoldás.
Mészhidrátbázisú kenőzsírok: kalciumzsírok.
Adott termék előállítására létrehozott olyan körülmények, amelyek kizárnak minden minőségi hibalehetőséget. Tervezett és rendszeres intézkedések összessége, amelyek kizárnak minden minőségi hibalehetőséget. Tervezett és rendszeres intézkedések összessége, amelyek a termék vagy szolgáltatás előírt tulajdonságainak biztosításához elengedhetetlenül szükségesek. Magában foglalja adott vállalat minőség politikáját, minőségirányítását, minőségrendszerét, minőség tervét, minőség ellenőrzési rendszerét, minőségfelülvizsgálatát és –felügyeletét stb. Szabványokba, szabályzatokba foglalt nemzetközi követelményrendszerek, előírások sorozatai foglalkoznak a minőségügyi rendszerek modelljeivel, a minőségirányítási és minőségbiztosítási szabványok kiválasztási és alkalmazási irányelveivel. Adott vállalat minőségbiztosítási rendszerének értékelésével nemzetközileg elismert szervek foglalkoznak és vizsgálataikról bizonylatokat bocsátanak ki.
hexagonális rendszerű ásvány. Hatszöges táblás kristályokban, pikkelyes, leveles tömegekben a természetben gyakori. Rétegrácsos szerkezete alapján szilárd kenőanyagként alkalmazható. Kenőolajba, kenőzsírba, pasztákba stb. bekeverve a szilárd anyagra vihető, ahol a molibdénszuflid, mint hogy poláris jellegű anyag, a felület egyenetlenségeit kitölti és lamellás szerkezeténél fogva a súrlódó felületek súrlódási tényezőjét tartósan lecsökkenti.
A már mozgó és egymással érintkező testek mozgatásakor keletkező ellenerő, vagyis a mozgás fenntartásához szükséges erő.
Olyan kenőzsírok, amelyekben a gélképző szappan karbonsavak nátriumsója. A mészbázisú szappanokkal szemben nem fagyérzékeny és 120 C-ig is alkalmazható, ezért korábban hő- és fagyálló zsírként terjedt el. A nátriumszappanok vízoldhatósága miatt nedves helyen működő gépek kenésére teljesen alkalmatlan. A lítiumzsírok elterjedésével a nátriumzsírok alkalmazása a zsírtéglát igénylő helyek kivételével teljesen visszaszorult.
Olyan berendezés, amelyet kenőanyagok súrlódás- és kopáscsökkentő hatásának vizsgálatára alkalmaznak. Lehetővé teszi, hogy 3 - a vizsgálandó anyagba merülő golyóhoz - gúla alakban - egy, a befogóban tartott, 4. golyót érintkeztessenek, majd azt kívánt terheléssel, meghatározott ideig forgassák. Így a kenőanyagtól és az üzemeltetési körülményektől függően vegyes- vagy határsúrlódási állapot alakul ki.
A négygolyós készülékkel végzett, előírt fordulatszámon és hőmérsékleten, fokozatosan növekvő terheléssel meghatározott (pl. egy perc) időtartamig végzett vizsgálat. Mérni lehet a kenőanyagtól és az üzemeltetési körülményektől függően a kenőanyag súrlódás- és kopáscsökkentő, ill. EP-kenési tulajdonságait. A kopás értékelésére az alsó golyók kopásnyomátmérőinek átlagát veszik alapul (kopási átmérő, mm). Így felvehető a terhelés-kopásgörbe. A terhelési fokozatokat az összehegedést eredményező terhelésig növelik. Az ezt megelőző terhelési fokozat a kenőanyagra jellemző terhelési határ. A mérés végezhető úgy is, hogy állandó terhelő erő mellett a vizsgálat időtartamát változtatják. Így adott kenőanyagra a kopás- idő összefüggés mérhető ki.
az Egyesült Államokban működő kenőzsírintézet névbetűi. Az intézet főleg kenőzsírok gyártási és felhasználási kérdéseivel foglalkozik; legismertebb munkája az a rendszer, amely a kenőzsírok penetráció szerinti osztályozásán alapul.
a penetrációs vizsgálat alapján nyert értékek /számok/ szerint a kenőzsírok konzisztenciájára lehet következtetni, s ez alapján az NLGI az alábbi táblázatban található csoportosítási rendszert vezette be. Az egyes fokozatok 30 mm/10 penetráció egységet foglalnak magukban és 15 mm/10 penetráció egység különbség választja el a fokozatokat egymástól. A lágy, szivattyúzható kenőzsírok a legkisebb /000/ fokozattól a 2-ig terjednek. A zsírtégla típusú termékek az 5. és 6. fokozatba sorolhatók.
valamely felületre ható, felületre irányuló erő és a felület hányadosa. SI egysége a pascal (Pa); folyadékok és gázok nyomásának mérésére használható még a bar.
nyugvó súrlódás, tapadó súrlódás: a mozgás megindításához szükséges (a felülettel párhuzamos) erőnek és az érintkező felületeket összeszorító, azokra merőleges erőnek a hányadosa.
1. általános értelmezésben minden olyan folyamat, amelyben elektron leadás történik és ilyenkor egyidejűleg egy másik anyag redukciója is lejátszódik.
2. kémiai folyamat, amelyben az adott anyag az oxigénnel egyesül vagy hidrogént ad le; ha a folyamat sebessége olyan nagy, hogy érzékelhető hőmennyiséggel, fényjelenséggel jár együtt, akkor égésről beszélünk. Minden kőolajtermék - így a kenőanyagok jelentős része is - felhasználása során valamilyen formában az oxidáció tárgyává válik, melynek során eredeti összetétele (és így tulajdonságai is) átalakuláson megy keresztül. Az oxidáció hő, víz, fény, sav, katalizátor stb. jelenlétében változó módon folyik le. Először szerves peroxidok képződnek, majd a folyamat alkoholok, aldehidek vagy ketonok, szerves savak keletkezésével folytatódik. A továbbiakban nagyobb molekulák képződnek kondenzáció vagy polimerizáció útján, ezáltal növelik a termék viszkozitását, majd olyan termékek keletkeznek, amelyek olajban már oldhatatlanok és gyanta, lakk, olajkoksz, iszap formában jelennek meg az olajjal érintkező felületeken(fáradás). A szerves savak a fémet korrodeálják (korrózió). A különböző szénhidrogéneknek eltérő az oxidációval szembeni viselkedése: paraffin, naftén, aromás sorrendben az ellenálló képességük csökkenő ,vagyis csökkenő az oxidációs stabilitásuk. A különböző szénhidrogének adalékérzékenységüktől függően eltérő módon viselkednek az oxidációgátló adalékokkal szemben is.
antioxidáns, oxidációs inhibitor: olyan anyag, amelyet kis mennyiségben adva a kőolajtermékhez, növeli annak oxidációs stabilitását. Hatásmechanizmusuk szerint az oxidációgátló adalékok vagy gyökfogók, vagy láncletörők, vagy fémdezaktivátorok lehetnek. Alacsony hőmérsékletű oxidációgátló adalékok a fenol és az amin típusúak, továbbá a szulfidok (ipari olajokhoz); magas hőmérsékletű oxidációgátló adalékok a fém-alkil vagy aril-ditiofoszfátok (motorolajok-hoz).
olyan kopási folyamat, amelyben az oxigén (levegő) és a fémfelület közötti kémiai változások meghatározó szerepet játszanak. A létrejött oxidrétegek alatt folytatódik a szilárd-oldat réteg keletkezése, ill. vastagodása. Ez alatt az alakított réteg következik s csak ezt követi az alapfém. A felsorolt rétegek eltérő keménységűek. Az oxidrétegek védik a felületet a hegedési kopással szemben. Az oxidációs kopás rendszerint kis, a kenőanyagfilmet át nem szakító, a felületi oxidréteget nem roncsoló terhelés hatására jön létre.
öregedésállóság: a kőolajtermék ellenállóképessége az oxidációval szemben, az adott anyag használati és/vagy tárolási időtartamára jellemző adat. Számos vizsgálat ismeretes a különböző kenőanyagok oxidációs stabilitásának meghatározására. Ezek valamilyen formában a felhasználási körülményeket igyekeznek modellezni, de az eredményhez gyorsított formában kívánnak eljutni. Ezért a vizsgált terméket oxigén vagy levegő hatásának teszik ki, esetleg katalizátort alkalmaznak és emelt hőmérsékleten meghatározott időtartamig folytatják az oxidációt. Az eredmény kiértékelése vagy az oxidáció termékeinek mennyiségével, vagy az adott anyag viszkozitásnövekedésének mérésével, vagy egy adott hatás eléréséhez szükséges idő kimérésével történik.
a súrlódó felületeken keletkezett fémoxid vegyületek, amelyek kemény, de rideg bevonatot képeznek. Keletkezési mechanizmusa: a felület keletkezése pillanatában megkezdődik a környezet bediffundálása, szilárd oldalrétegek keletkeznek. A súrlódás által a mikroérdességek képlékeny alakváltozása elősegíti az oxigén diffúzióját, ill. az oxidációt. Vas esetében először kisebb oxidációs fokú vasoxid keletkezik, majd különféle oxidok. Ezek képezik az oxidréteget.
1. kétsoros golyóscsapágy, amelynek belső gyűrűjén a két golyósor számára két futópálya van kialakítva, a külső gyűrű pedig gömbfelület. Ez teszi lehetővé, hogy a csapágy a tengelyirányú erőhatást is képes legyen elviselni.
2. olajkenésű tárcsás görgőscsapágy, amely elsősorban a sugárirányú terhelés elviselésére alkalmazható.
nafténes kőolajból származó finomitványok vagy finomítás nélküli párlatok; szalmasárga-világos színű, cirkulációs kenésre nem alkalmas kenőanyagok.
hideghengerlésnél önmagában vagy emulzióban alkalmazott ideális kenőanyag, optimális súrlódási tényező, rozsdavédő hatás és minimális foltképző tulajdonsága miatt.
behatolás. A kenőzsírok és más kőolajtermékek konzisztenciájának a mértéke. Eszköze a penetrométer. A nagyobb penetráció lágyabb zsírt érzékeltet. A kenőzsír minta penetrációját pihentetett állapotban, 60 szabványos törés után vagy több 10-100 ezer törés után is szokásos mérni, segítségével a kenőzsír mechanikai stabilitását értékelik.
mechanikai, nyírási, konzisztenciastabilitás: A kenőzsírok szerkezete /és így kozisztenciája is/ mechanikai igénybevétel hatására megváltozik. A változás mértékének modellezésére, a penetráció mérésére szolgáló szabványok tartalmaznak mechanikai megdolgozásra vagy törésre előírt módszert is. A törés előtti és törés utáni penetráció értékből következtetnek a kenőzsír penetrációstabilitására. Stabil kenőzsírnak a fokozattartó kenőzsír számít / vagyis pl. az NLGI 2-es termék 10 ezer törés után is az NLGI 2 osztálynak megfelelő penetráció tartományba esik/.
szerkezet a kenőzsírok vagy más kőolajtermékek konzisztenciájának mérésére. A kenőzsírokra szabványos kúp mélyül az előírt módon előkészített mintába és a behatolás mélységét határozzák meg.
olyan vegyületek, amelyek két összekapcsolt oxigénatomot tartalmaznak /pl. H2O2 – hidrogén-peroxid/. Viszonylag bomlékonyak, erősen oxidáló hatásúak, és ha a kenőolajban megjelennek, akkor meggyorsítják az oxidációt és mivel savas karakterű vegyületek keletkeznek, csapágykorróziót idéznek elő.
alátámasztásra, megfogásra alkalmazott rövid csődarab, amelyben a tengely vagy csapszeg elforoghat, elcsúszhat /pl. csapágypersely/.
a viszkózus erők által okozott veszteségeket leíró összefüggés kenőanyaggal töltött koncentrikus csapágyak esetében.
a vegyiparnak az az ága, amelyben földgázból vagy kőolajszármazékból állítanak elő közbenső és végtermékeket.
a paraffinos közép- és nehézpárlatokból nyerhető mikrokristályos vagy amorf szilárd szénhidrogének elegye, amely jelentős mennyiségben tartalmaz még folyékony komponenseket is. Színe sárgától a sötétbarna színig terjedhet. Tovább finomítva /pl. benzines oldatának óleumozásával/ jutnak el a kozmetikai, gyógyászati vazelinhez, kenőcsök alapanyagához. A petrolátumot finomítás nélkül is alkalmazzák kenőanyagként, rozsdavédő szerekhez stb.
vizes közegben a hidrogénion-koncentrációjának mértéke, annak negatív logaritmusa. Tiszta vízben a disszociált víz, vagyis a hidrogénion koncentrációja: pH=7. A savas közeg, a savas jelleg erősségétől függően a hidrogénion koncentrációja nő, tehát a pH<7. A vizes közeg magatartása /pl. korrodeáló hatása/ jelentős mértékben függ a pH-értéktől. Ezért a pH-értéket vizsgálni kell. A pH-érték vizsgálatra tájékoztató jelleggel az indikátor papírok gyors felvilágosítással szolgálnak, az elektromos eszközök pontosabbak.
a felület ismétlődő igénybevétele során jelentkező kopás /pitting/; a felületről pikkelyes részecskék leválása.
olyan anyagok, amelyeknek folyásgörbéje nem követi a Newton-féle egyenletet (mely a nyírófeszültség függvényében a sebességi gradiens állandó, arányos változását írja le), hanem az a lényeges tulajdonságuk, hogy alakváltozásuk kisebb-nagyobb mértékben fennmarad az azt előidéző erő megszűnte után is. A tisztán plasztikus folyásgörbe a Bingham-féle egyenlet-tel írható le
olyan plasztikus anyagok, amelyeket kenési célra alkalmaznak. Ilyenek pl.: a kenőzsírok, paszták és a kenőcsök.
olyan kenési folyamat, amelyben - adott nyomás, hőmérséklet és sebességi gradiens esetében - az egymáshoz képest elmozduló két test közötti súrlódást és a filmvastagságot a kenőanyag viszkozitása és a plasztikus deformációja együttesen határozzák meg.
a tetra-fluoretilén polimerje. A láncmolekulák között ható másodlagos erők miatt melegítés hatására sem olvad meg, és így a hőre lágyuló műanyagok általános feldolgozási módszereivel nem dolgozható fel. Kémiai hatásoknak igen ellenálló, nagy hőállóságú, kis súrlódási együtthatójú műanyag. Mindezek miatt súrlódáscsökkentő bevonatok készítésére, ˝üzemanyag-takarékos adalék˝-ként, csapágyanyagként, tömítőanyagként, tűzálló bevonatként alkalmazzák.
makromolekulájú anyagok előállítására alkalmas folyamat, amelynek során a bi-vagy trifunkciós alapvegyület (monomer) molekulái valamely kis molekula kiválása közben kapcsolódnak egymáshoz (kondenzáció). Kenőolajok öregedési folyamataiban a polikondenzáció is szerepet játszhat.
a gázokban, elsősorban a levegőben lebegő szilárd vagy cseppfolyós szemcsék halmaza. Eredet szerint megkülönböztetik az ipari porokat, a hulladék porokat. Az ipari porok és a hulladék porok a környezetet szennyező emisszió részét képzik. Méretüktől, összetételüktől, előfordulási helyüktől függő mértékben egészségkárosító hatásúak.
parts per billion: koncentráció kifejezés, amelyet pl. nyomelemzésben alkalmaznak 1(tömeg)ppb =1mg/1000kg
parts per million: milliomod rész; koncentráció kifejezés 1(tömeg) ppm = 1mg/kg azaz 0,0001%
A sűrített levegővel üzemeltetett szerszámgépek, pneumatikus működtetésű mozgó elemek kenésére szolgáló kőolajtermékek. Fő jellegzetességük a megfelelő tapadásjavító, oxidáció-és kopásgátló hatás.
1. A fáradtolajok kezelésére alkalmazott műveletek gyűjtőneve. A regenerálás arra irányul, hogy a használat során a kenőolajba került öregedési termékeket, szennyezéseket eltávolítsa és eredeti célra vagy kevésbé igényes kenésre alkalmas kenőanyagot biztosítson. A regenerálás során el kell távolítani a vizet, a hígulást okozó termékeket, vagyis alkalmazandó művelet a desztilláció. További műveletek egyszerűbb esetekben a szennyeződések eltávolítására: centrifugálás, szűrés, vagy kritikusabb esetekben oldószeres vagy savas finomítás. Az adalékolt kenőolajak nehezen regenerálhatók és a műveletek során súlyos környezetvédelmi feladatokat is meg kell oldani.
2. A kőolajiparban több, más értelemben is ismert művelet, pl. a katalizátorok hatásának megújítása is regenerálás.
a szilárd testek felületével, ill. a felületi rétegeinek tulajdonságaival foglalkozó olyan megállapítások, amelyek elsősorban a forgácsoló megmunkálásoknál észlelhető jelenségekre adnak magyarázatot; a szilárd testek felületén mindig találhatók adszorpciós rétegek, amelyek hatására megváltozik, csökken a felületi atomok szabadenergiája. A felületen mikrorepedések, pórusok, különböző laza szerkezetek is vannak. Ha ezekbe felületaktív oldat hatol be, akkor ez a felülettől távolabbi rétegekben is csökkenti a kötőerőket.
1. A légkör szennyezését okozó szilárd, kisméretű, különböző alakú anyagok, amelyek egy része természeti eredetű, más része azonban emberi beavatkozásból származik. A részecskék egy része izgatja a légzőszerveket, sőt kifejezetten károsító hatású is lehet. A motorikus égetés is hozzájárul a részecskék emissziójához, amely különösen városi forgalomban és a forgalmas utak mentén érheti el a kritikus határt meghaladó értéket.
2. A kenőanyagokban kimutatható, azokba - főleg a felhasználás során - a környezetből bejutó és az alkalmazott szűrők által ki nem szűrt szilárd anyagok, amelyek részben abrazív hatásúak is lehetnek.
vas és acéltárgyak felületén oxigén és nedvesség hatására keletkező vörös-barna bázisos vasoxidból álló morzsalékos, laza szerkezetű korróziós termék.
korróziógátló adalék, amelyet a kenőanyagokhoz adnak, hogy a kent felületeket védje rozsdásodás ellen.
kenőanyagok rozsdavédő tulajdonsága, amelynek vizsgálatára különböző módszereket alkalmaznak, pl. az inhibitort tartalmazó kenőolajokra az ASTM D 665, a vizes HKF-okra az ASTM D 4627, vagy ISO 7120/A módszereket stb.
olyan vegyületek, amelyeket a rozsdásodás ellen alkalmaznak, bevonva filmszerűen a védendő acél-, vastárgyak felületét. A rozsdavédő olajok többnyire kőolajtermékek, amelyekhez még rozsdásodásgátló adalékot is adalékoknak.
olyan csapágy, amelynek érintkező felületei egymáson, ill. a közöttük lévő olajrétegen csúsznak, siklanak. A kenési körülményektől függően beszélünk csúszócsapágyról, hidrosztatikus és hidrodinamikus csapágyról.
gördülőcsapágyzsírok mechanikai-dinamikai vizsgálatára alkalmazott módszer, amelyet különböző hőmérsékleteken és fordulatszámokon végezve jutnak az eltérő tulajdonságok meghatározásához. Az SKF R2F berendezésben végezhető vizsgálat két, radiálisan terhelt és melegített, már előzetesen bejáratott önbeálló görgős csapágyban lévő kenőzsír viselkedését tanulmányozza. Értékeli a vizsgálati futás során a vizsgálócsapágy perselyein és a görgőkön keletkezett kopást; továbbá értékeli a vizsgálócsapágyba bevitt kenőzsír mennyiségéhez viszonyítva a csapágyházban és a csapágyban maradt kenőzsír tömegét.
tribokémiai folyamat, tehát olyan kémiai reakció, amelyet súrlódás vált ki, olyan felületpusztító folyamat, amely mechanikai és kémiai jelenségek együttes hatására jön létre. Súrlódási korrózió fordul elő oszcilláló mozgás esetén és annál intenzívebb, minél nagyobb a frekvencia, ill. minél kisebb a súrlódási út. Súrlódási korrózió gyakran fordul elő vibráló gépek illeszkedő helyein, alternáló mozgást végző szerszámgépeken stb
kopástípus, amelyet kis amplitudójú (0,001-5mm) és nagy frekvenciájú (5-100Hz) rezgő mozgások okoznak. A súrlódási folyamatot erős oxidáció kíséri, és jellemző módon a kopástermékek többnyire a súrlódó felületek között visszamaradnak. A koptatott fémfelületeken abráziós kopás nyomai, gödrösödés, pittingesedés figyelhető meg. A súrlódási oxidáció gyors kopást, berágódást, gyors kifáradást, repedést, törést idéz elő.
vagyis súrlódásitényező-javító, -csökkentő adalékok, amelyeket a súrlódási veszteségek csökkentése vagy előírt súrlódási tényező elérése érdekében alkalmaznak. Leggyakoribb típusaik: zsírsavak, zsírsavszármazékok, szerves aminok, aminfoszfátok, a mild-EP-adalékok stb. Szokásos felhasználási területek: szánkenő olajok, ATF termékek és egyéb hajtómű berendezések zajcsökkentésére, TOU- és STOU-termékek szabályozott súrlódási tényezőinek beállítására (nedves fékek,kuplungok stb.).
Szilikonolajokba vitt gélesítővel előállított kenőzsírok. Jó a víztaszító képességük és a korrózióvédő tulajdonságuk.
1. egymásra ható és egymáshoz képest elmozduló felületek tudománya és technikája.
2. A súrlódással, a kopással és a kenéssel, ill. az egymáshoz képest viszonylagos mozgásban lévő felületek közötti kölcsönhatásokkal foglalkozó tudomány. Az ilyen kölcsönhatások rendszerint magukban foglalják két elsődleges tényező egymásra hatását: a felületekre merőleges terhelést (vagy erőt) és a súrlódó erőt, amely gátolja a mozgást. A súrlódás csökkentésére irányuló tribológiai kutatás az energiamegtakarítás miatt fontos, mivel a súrlódás növeli az energia-felhasználást. A kopás csökkentésére irányuló törekvések az anyagtakarékosság, az energiatakarékosság és a környezetvédelme mellett a gazdaságos termelés megoldását is célozzák.
3. A tribológia a súrlódás, a kenés és a kopás tudománya és technológiája.
